2012. december 24., hétfő

Tepsiben készült burgonyacsipsz

Sültkrumli-főttkrumpli-törtkrumpli. No, a burgonya azért ennél sokkal többet tud, akár köretként, akár főételként számítunk rá. Leggyakrabban burgonyapürét készítek (családi rendelés) – illetve „egy bizonyos burgonyapürét”. Pedig szívesen játszanék ezzel is.

Most azonban a burgonyacsipsz van terítéken. Ritkán kerül az asztalra, mert macerás készíteni és igazán nagy mennyiséget nem is lehet, csak komoly időáldozat árán. Néha azonban annyira megkívánom, hogy mégis készítek egy adagot. A szeletelést egy V-szeletelővel oldom meg, így szép egyenletes vastagságú lesz.

A sikeres csipszkészítés titka az, hogy szabaduljunk meg a felesleges nedvességtől. Ezt egy nagy tálcára, vagy asztalra terített konyharuhát, vagy „Szilviát” (made in DM) terítek és a burgonyaszeleteket úgy helyezem el rajta, hogy teljes felülete érintkezzen a nedvszívó felülettel. Majd jön egy második konyharuha/Szilvia felülre. Jól rányomkodom, majd indulhat a sütés.

A hagyományos – olajban sütött – változatot imádom picit sósan és jófajta házi kalocsai porpaprikával szórva.

Készítsük tepsiben! Két tepsiben, jobban mondva tepsivel, merthogy a második tepsit súlynak/kontakt grillnek fogjuk használni.

Hozzávalók 3 személyre

  • 60 dkg közepes méretű burgonya
  • pici só
  • pici bors
  • olívaolaj 
  • néhány ág rozmaring
A burgonyát meghámozom, megmosom, felszeletelem és a fenti módon leszárítom. Az egyik tepsibe sütőpapírt teszek, s a burgonyaszeleteket ezen rendezem el. Sózom, borsozom, kevés olívaolajjal meglocsolom és ráhelyezem a rozmaringágakat.


220 °C fokra előmelegített sütőben 10-15 percig sütöm. Hogy mégis meddig kell sütni, az egyrészt függ a burgonyától, a burgonya nedvességtartalmától, illetve hogy mennyire szeretnénk megpörcenteni. Az illat minden esetre jó tájékoztató. Ne hagyjuk nagyon elvadulni!

Amint elkészült, kivesszük a sütőből és tálalhatjuk is. Sokkal könnyebb, mint az olajban sült változat. 

Ez a mennyiség csak kétszeri nekifutásra sül ki, ezért az első adagot tartsuk melegen, mert gyorsan kihűl.

3 megjegyzés:

  1. Kedves Gyula, Igen alkalmatos eszkönek látszik az az okker színű reszelő/aprító szerkezet. Emlékszik, hol vásárolta? Mindíg várom a blog következő bejegyzését. Nagyon szívesen olvasom. Szép ünnepet kívánok a családjával együtt - biztosan nem lesz hiány az eredeti gasztronómiában :))

    VálaszTörlés
  2. Az igazság az, hogy bő két évtizede ajándékba kaptam egy ilyen készletet. Boltban sosem láttam. Ezeket általában direct marketing formában értékesítik most is. A Vaterán és az apró.hu-n többször belebotlottam hasonlóba.

    VálaszTörlés