A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcs. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. július 5., szombat

Cseresznyés Clafoutis

A clafoutis (ejtsd: klafuti) – mondják tejes pitének is – a család egyik kedvencévé vált. Bevallom, leginkább én rajongok érte. Ha készítek egyet, néhány nap múlva biztosan ráduplázok.



Az első találkozásom a clafoutis-val Segal Viktornak köszönhető – a Színek és ízek című könyvében. Ott egy átkomponált körtés változat olvasható. Utána olvasva a dolognak hamar megvilágosodott, hogy a francia népi konyha eme remeke – mint a nemzetközi konyha egyik üdvöskéje – igen komoly átalakuláson ment keresztül. Ahány ház annyi szokás. az összetevők nagyjából állandónak tekinthetők, de az arányok akár radikálisan változhatnak.

  • Három tojást használj, négyet, ötöt, !hatot...
  • Tejjel készül; tejjel és tejszínnel; nem, csak tejszín kell hozzá; sőt double cream-mel az isteni; ááá, a tejföl az igazi; bolond vagy, ez francia – hasznáj crème fraiche-t, ha nem tudsz venni, készíts otthon...
  • 30 dkg gyümölcsöt használok; nem-nem 375 g kell; ó dehogy, fél kilót is elbír...

Sokszor aposztrofálják sűrű palacsintatésztának. Van benne valami. Az eredeti változat valóban olyan, mint egy hihetetlenül vastag gyümölcsös palacsinta. Nem igazán lehet ezt elmondani a sütőporos, vajas változatokról – ezek egészen habszerűek, lazák. Az elkészítése nagyon egyszerű – talán ez a népszerűségének az egyik forrása. A hozzávalókat össze kell keverni (szép simára), s egy kivajazott formába tölteni, s megsütni.

No, de lássunk receptet! Először egy „alapreceptet”.

Hozzávalók

30 cm-es kerámiaformához
  • 300-500 g cseresznye kimagvazva, félbevágva (próbáld ki így is, úgyis, s kiderül melyiket szereted jobban);
  • 125 g (teljes kiőrlésű)liszt;
  • 125 g barna nádcukor (porcukor);
  • 1 nagy evőkanál szoba hőmérsékletű vaj;
  • 4 nagy tojás;
  • 1 dl tej;
  • 1,5 dl tejszín;
  • 1 citrom reszelt héja;
  • 1 rúd vanília magja;
  • csipet só.
Tippek: 
  • Jól áll neki, ha van otthon egy kis cseresznye pálinka, vagy még inkább cseresznye likőr.
  • Szórj rá mandulaszirmot sütés előtt!
  • Láttam olyan változatot, ahol leheletvékony omlós tésztával bélelik a formát és abba megy a massza. Ha ráérsz, próbáld ki.


375 g cseresznyével


500 g cseresznyével – valamivel laposabb és tömörebb lesz

Elkészítés

A sütőt 180 °C-ra előmelegítem. A cseresznyét megmosom, kimagozom és félbe vágom. A többi összetevőt – ahogy azt fent említettem – összekeverem szép egyenletesre. Alaposan kivajazott formába öntöm és sütőbe teszem.

Egy sütőporos változat

Hozzávalók

  • 15 dkg puha vaj;
  • 15 dkg porcukor (megy barna nádcukorral is);
  • 15 dkg liszt átszitálva (lehet teljes kiőrlésű liszt is);
  • 30 dkg tejföl;
  • 3 egész tojás;
  • 1 citrom héja;
  • 1 vaníliarúd magja kikaparva;
  • 1 csomag sütőpor (vagy egy púpos teáskanálnyi).
Ez a változat sokkal habosabb, jobban kitölti sülés közben a formát. Élvezet, ahogy elolvad a szádban.


íme egy körtés

Gyakorlatilag bármilyen gyümölccsel elkészíthető. Lehet nagy kerámiaformákban sütni, de van aki szuflé formába porciózza. Egy a biztos – ki kell próbálni.

2013. november 17., vasárnap

Szilva krémleves

Mi legyen a vasárnapi leves? Rövid társalgás. Sok nem tetszik. Majd bólintás a szilvalevesre. De ne a szokásos módin készítsük el.

Nos, az almakrémleves bejött a családnak, készítsünk most is krémlevest. Gyümölcslevest készíteni nem kihívás, mégis jó lenne csavarni egyet a történeten. Akárcsak az alma esetében – meghatározó, hogy milyen szilvából készül. Az egyes szilvafajták ízben, édességben jelentős különbséget mutatnak. Az elmúlt hetekben gyakran készülő szilvás morzsasütiben használt nagy szemű szilva szinte egyáltalán nem kívánta a cukrot. Most friss olasz ringlószilvából készült a leves. Ez egészen savanykás ízével ébresztett fel minket.

Hozzávalók

  • 1 kg szilva;
  • 1 rúd fahéj, vagy 1 teáskanál őrölt fahéj, vagy 2 teáskanál fahéj, attól függően, hogy mennyire akarjuk megbolondítani. (Én most a visszafogottabb verzióra szavaztam.)
  • 5-6 szem szegfűszeg teatojásban;
  • 100-120 g nádcukor;
  • 1 evőkanál vaníliacukor;
  • 1 csipet só;
  • 1,5 dl tejszín;
  • 2 evőkanál vaníliás pudingpor (ha nincs, akkor keményítő is jó); 
  • 1 citromkarika zamatos héjú citromból (vásárláskor körömmel sértsük fel kissé a héját és illatoljunk bele);

Összeállítás

Mossuk meg a szilvát és a citromot. A szilvát magozzuk ki és a citromkarikával együtt tegyük egy lábasba. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Jöhet a fahéj és a szegfűszeg, de a többi fűszerrel várjunk. Ha őrölt fűszereket használunk, sokkal erőteljesebb lesz az íze – egészen sütis. 
Tegyük oda főni. Ha felforrt, tegyük bele a cukrokat és a sót. Főzzük puhára.
Ha megpuhultak a gyümölcsök, húzzuk le a „tűzről” és szedjük ki a fahéjat és a szegfűszeget. Botmixerrel pépesítsük finomra a szilvát. A citromkarika maradjon – kellemes frissességet kölcsönöz a levesnek. A pudingport vagy a keményítőt keverjük simára a tejszínnel, s adjuk a leveshez. Óvatosan melegítsük össze a levest, míg besűrűsödik.

Hidegen, melegen egyaránt finom – ki hogy szereti.


Ötletek a tálaláshoz

  • Fejenként két-három szem aszalt szilvát – abból a „nem száraz” kellemesen lágy és édes féléből – vágjunk kisebb falatkákra és szórjuk a levesbe.
  • 4 dl tejszínben ízlés szerint néhány kávéskanál porcukrot és fél vaníliarúd magját elkeverem. iSi habszifonba töltöm és habot készítek. Minden tányérba egy-egy csinos pamacsot nyomok. 

2013. szeptember 29., vasárnap

Epres rebarbarás crumble

A crumble egy gyümölcsös alapú brit eredetű meleg desszert – bár léteznek zöldséges, sós változatai is. Könnyen és gyorsan elkészíthető, ugyanakkor élvezetes házias finomság.

Először itt találkoztam a „műfajjal”: Clare Connery: Irish Cooking – Over 100 traditional Irish recipes. Az áttörést azonban a múlt évben felfedezett epres-rebarbarás gyönyörűség hozta meg, amely ráadásul egy narancsos mascarpone krémmel lett megbolondítva. Tehát a terv a következő: nem telhet el nyár e nélkül!

Az elkészítés rendkívül egyszerű. Válassz egy akkora vastag falú kerámia- vagy üvegedényt, amelyben elfér a süti. Semmi kikenés nem kell, csak beleborítani a gyümölcsalapot és befedni a tésztával, sütőbe rakni és 40 percig melengetni 170 °C fokon. No, de lássuk, miből áll össze a dolog.

Hozzávalók

Gyümölcsalap

  • 400 g rebarbara;
  • 400 g eper;
  • 80-100 g kristálycukor (ízlés szerint);
  • 1-2 evőkanál finomliszt;

Tészta

  • 100 g finomliszt;
  • 50 g finomra darált tisztított mandula, de jó a pekándió és a mogyoró is;
  • 85-100 g porcukor (ízlés szerint);
  • 50 g házi vaj, ha morzsásabbra akarom a tésztát. Én a „talléros” változatot szeretem, ezért 80-100 g vajat is felhasználok, s a tejszínt elhagyom;
  • annyi tejszín, amennyivel össze tudom állítani a tésztát;
  • 1 teáskanál sütőpor;
  • vanília kivonat ízlés szerint.

Krém

  • 250 g mascarpone;
  • 1 narancs héja és leve;
  • 1 evőkanál porcukor.

Összeállítás

A rebarbarát megmosom, végeit levágom, a fás részeket eltávolítom, majd 2 cm-es darabokra vágom. Az epret szintén megmosom, majd félbe, negyedbe vágom a méretétől függően. Először a cukorral, majd a liszttel keverem el és félre teszem míg összeállítom a tésztát.

A lisztet, a porcukrot a sütőport és a mandulát összekeverem, majd elmorzsolom benne a vajat. Hozzáadom a vaníliakivonatot, s ha még ezek után kell, jöhet a tejszín. Ha kissé szárazabbra hagyom, jól morzsálható lesz. Ilyenkor finoman a gyümölcsökre morzsolom. Ha lágyabbra készítem, akkor 5 cm-es korongokban teszem a gyümölcs tetejére, s megszórom mandulaszirommal.

A gyümölcsöt egyenletesen elrendezem az edényben és betakarom a tésztával. Előmelegített sütőben 40 percig sütöm. 



Ilyen lesz. Ha megsült, érdemes pihentetni kicsit, mert a gyümölcsös rész meglepően forró bír maradni. Amíg sül, elkészítem a krémet. feltöröm a mascarpone-t és simára keverem. Hozzáadom a narancslevet és tovább kevergetem, majd megkapja a héját és a cukrot.


Az ízhatás rendkívüli: édes tészta, markáns savanyú rebarbara, amit lágyan édesít az eper. Aztán a meleg süti megkapja a hűvös, narancsos krémet. Üdítő...

Az eper és rebarbara helyett gyakorlatilag bármilyen gyümölcsöt, vagy gyümölcsegyveleget ki lehet próbálni. Ma besztercei szilvát rejtettem a tészta alá:


A következő pedig finom savanykás alma lesz.

2013. augusztus 18., vasárnap

Hideg szederleves

Még egy ötlet a „Mit kezdjünk ennyi szederrel?” kérdéshez. Gyorsan elkészíthető, egyszerű és nagyon finom. Az eredeti recept arányai mások voltak, de a család igényei szerint növeltem a gyümölcs és a tej arányát, csökkentettem a tejszín és cukor arányát. Így alakult ki az alábbi változat:

Hozzávalók


  • 30 dkg szeder megmosva, turmixolva (szitán áttörve); 
  • 15 dkg porcukor; 
  • egy citrom reszelt héja és leve; 
  • 5,5 dl tej 
  • és 2,5 dl tejszín, 
  • 1 evőkanál Triple-Sec

Összeállítás

A felsorolás sorrendjében összekeverjük a hozzávalókat, majd néhány órára hűtőbe tesszük tálalás előtt. Nagyon üdítő ;-)


Szedertorta


Közkívánatra, íme a szedertorta, vagy tejszínhabos szedertorta, vagy borkrémes-tejszínhabos szedertorta?

A dolog úgy indul minden évben, hogy a szüleimtől éktelen mennyiségű szedret kapunk, amit nagyon szeretünk, de ekkora mennyiségnél rendszeresen felmerül a kérdés: „Mit kezdjünk ennyi szederrel?”

Ennek az egyik eredményeként került a palettára az alábbi recept. Őszintén szólva a feledés homályába merül, hogy honnan származik az eredeti. Már arra sem emlékszem, hogy variáltam-e valamit az eredetihez képest. Digitálisan 2012. június 5-én rögzítettem, de emlékein szerint korábbi. Bizonytalan vagyok...

Átnéztem a Good-food-ot, hátha... de nem. Hosszasan nyomoztam a neten, mert halovány emlékeim szerint onnan szereztem be. Most viszont nyoma sincs sehol. No, jó. Akkor tegyük közzé...

Hozzávalók

A tésztalaphoz:


  • 50 g lágy vaj/margarin
  • 50 g porcukor
  • 1 csipet só
  • 1 tojás
  • 1 kávés kanál sütőpor
  • 100 g finomliszt

A krémhez:


  • 750 g érett szeder
  • 2 dl félszáraz vörösbor
  • 200 g kristálycukor
  • 1/2 kávéskanál őrölt szegfűszeg
  • késhegynyi őrölt fahéj (én egészet használok – úgyis áttöröm)
  • 1 citrom leve
  • 1 tasak zselatinpor (25 g)
  • 1 tasak vaníliás pudingpor
  • 8 evőkanál likőr (narancs, mandula - amareto vagy triple-sec)
  • 5 dl tejszín + 1,5 dl ha díszíteni is szeretnénk
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 tasak habfixáló
  • díszítéshez citromfű- vagy mentalevélkék, csokoládéforgács


Elkészítés

Tésztalap

Habosra keverjük a vajat/margarint a porcukorral, a sóval és a tojással, végül a sütőporral elkevert liszttel. Sütőpapírral kibélelünk egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaforma alját, egyenletesen rákenjük-simítjuk a tésztát és 180 °C-ra előmelegített sütőben 12-15 perc alatt világosbarnára sütjük, majd hagyjuk kihűlni.

Krém

A krémhez a szedert leöblítjük. Ha díszítésre szánjuk el magunkat, 16 szép ép szemet félre teszünk. A szedret lábasba tesszük, s ráöntjük a bort, hozzáadjuk a cukrot, a citromlevet, a szegfűszeget és a fahéjat, majd kíméletes tűzön 5 percig főzzük. Sűrű szövésű szitán áttörjük, majd visszaöntjük a lábasba.

A zselatint egy dl hideg vízben csomómentesen elkeverjük. A pudingport szintén csomómentesen elkeverjük 5 evőkanál hideg vízzel. Először a pudingport adjuk a szederhez, majd lassan éppen csak besűrítjük a masszát. Annyi forró pépet adunk a zseléhez, amennyiben kényelmesen el tudjuk keverni, majd a csomómentes zselét a szederhez adjuk. Egyenletesen elkeverjük benne, majd lehúzzuk a tűzről és hozzáadjuk a likőrt. Vízfürdőben teljesen lehűtjük.

A tejszínt - hozzáadva a vaníliás cukrot – kemény habbá verjük. Nem tudom, hogy a profi cukrászok által használt francia tejszínek milyenek lehetnek, de szívesen kipróbálnám, mert bizony egyes tejszínfajtákat lehetetlen habbá verni. Ebben segíthet a habfixáló – ha szükséges. A felvert tejszínt több részletben – kíméletesen keverve – a szedermasszához adjuk.

A tortaforma oldalát is kibéleljük sütőpapírral. A papírréteg legalább két rétegű legyen, hogy ne ázzon át teljesen. A cél az, hogy a gyümölcsös hab ne érintkezzen a fémmel, mert elszíneződik. Majd a gyümölcsös masszát a tésztalapra töltjük. Ezek után a hűtőbe tesszük dermedni (az eredeti recept 12 órát ír).

Díszítés

Amennyiben igényt tartunk díszítésre, 1,5 dl tejszínt habfixálóval kemény habbá verünk, s kis pamacsokat nyomunk a 16 szelet szélére, illetve középre. A széleket a félretett szederrel a közepét csokireszelékkel és a levélkékkel díszítjük.


2012. december 25., kedd

Kacsamell mézes-vaníliás almával

Meglátni és ...

Nagy kacsakultusz van nálunk a családban. Bármerre járunk étteremben, az egyik biztos dolog az étlap gyorsszkennelése – van-e kacsa. A jelenlegi fogás apropóját egy hír szolgáltatta:

Évente kerülnek kiosztásra a Prestige Reserve Club díjai négy kategóriában. Az idei díjazottak a következők:

A Kistücsök díjának nagyon örülök. Sokra  tartom ezt az éttermet. A Takler borokat szeretjük, s a Bortársaságnál meg is vesszük. A DiVino viszont ismeretlen volt számomra, úgyhogy gyorsan leellenőriztem. A weboldaluk kellemes, amit kínálnak, az tetszik. Jó is lenne kipróbálni, de ez innen Debrecenből némileg macerás...

Szóval a DiVino étlapján bukkantam a kacsamellre az almával. Nem rossz ötlet – almával. A kacsazsíros kenyér nyári alma páros kicsi gyerek korom egyik máig ható élménye. Nosza rajta!

Vegyünk fejenként egy kacsamellet, irdaljuk be, hogy a zsírja jól kisülhessen. Szerencsés esetben ez újabb élvezetek forrása lehet majd. Most semmi blikfang, semmi pácolás és egyebek – ebből a kacsából egy finom rosé kacsamell lesz. Sózzuk, borsozzuk és tegyük félre, hogy a fűszerek jól átjárják.



Az alma...

Recept nincs, úgyhogy kénytelenek vagyunk kreálni egyet. Némi keresgélés után úgy döntöttem, hogy megyek a fejem után. Párolni fogunk. Vegyünk fejenként egy savanykás almát, hámozzuk meg, vágjuk félbe és magozzuk ki, majd szeleteljük kb. 1 centis cikkekre.

Nem szeretném, ha az alma bármiféle lébe beleérne, így párolni fogom.

  • 3 dl vitet
  • 2 evőkanál cukorral és
  • 1 rúd fahéjjal felforralok.
  • a párolószitára helyezzük rá az almákat,
  • 1 bő evőkanálnyi mézzel csurgassuk meg és fedjük le.
  • 10 perc lassú párolás után adjuk hozzá a 10 ml vaníliaszirupot.
  • kb. 1 percre visszafedem és kész.
Közben egy serpenyőben leheletnyi olajat forrósítok és a jól felhevült, intenzív lángon 8-10 perc alatt a kacsamelleket megsütöm. Közben többször megforgatom.

Voilà


Tálalás

Felszeletelem a kacsamellet, tányérra teszem. Mellé teszek egy fél almát. Tepsiben készült burgonyacsipsszel tálalom.