2017. január 15., vasárnap

Túrótorta

Az embernek gyerekkorából és ifjúsága hajnaláról különleges hangulatú élményei vannak. Az ízekről és ételekről is.

A 80-as évek elején – még a szocialista – Drezdában találkoztam a túrótortával egy belvárosi pékségben. Meghatározó volt. Az ipari tömegtermékek közül két sütemény lógott ki, ami az egész helynek kölcsönzött valami kézműves jelleget: a szilvatorta és a túrótorta. Nem is keverték össze a pult többi résztvevőjével, hanem a vásárlók oldalán volt elérhető a két tekintélyes méretű tortakerék. Naponta szigorúan mindig csak egy-egy. Állandóan visszatérésünknek fő motivációja volt, hogy ismét élvezhetjük a túrótorta friss ízét.



Nálunk teljesen ismeretlen volt – sem pékségben, sem cukrászdában nem lehetett ilyet kapni (megjegyzem – most sem). Így hát ki kellett ókulálni, hogy hogyan lehetne ilyet készíteni. Ez még azokban az időkben történt, amikor az internet még messze nem játszott szerepet a receptek vadászatában. Maradt az emlékek idézése és a kísérletezés.

A túrótorta – amiről beszélek – egy egyszerű, gyorsan elkészíthető sütemény. A hangsúly a túró ízén van. Sűrű, laktató, a finom házi túró íze és a citromhéjtól kölcsönzött fanyarság. Semmi habosítás, semmi blikkfang és trükk – csak természetesen. Főszerebben a túró!

Hozzávalók

Az alábbi adag egy 30 cm átmérőjű és 4 cm magas kerámia sütőformához van méretezve.

A porhanyós tésztához

  • 250 g liszt (sima, teljes kiőrlésű, tönköly)
  • 150 g hideg vaj
  • 1 evőkanál porcukor
  • 1 tojássárgája 
  • 1 csipet só
  • víz szükség szerint
  • sütőpor – erről majd később...

A töltelékhez

  • 1 kg friss félzsíros túró
  • 4 tojás (vagy 3 egész tojás és a tésztából kimaradt tojásfehérje)
  • 15 dkg porcukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • vanília cukor (opcionális)
  • étkezési keményítő (ha szükséges)
  • zsemlemorzsa – szükség szerint

Elkészítés

  1. Előmelegítem a sütőt 175 °C fokra.
  2. A liszttel elkeverem az átszitált porcukrot és a sót, majd gyors mozdulatokkal elmorzsolom benne a hideg vajat. Jöhet a tojássárgája és apránként annyi hideg víz, amivel össze tudom állítani a tésztát, hogy nyújtható legyen. Míg a tölteléket összeállítom, hűtőbe teszem pihenni.
  3. A cél krémes töltelék készítése. A túrót villával alaposan áttöröm. hozzáadom a porcukrot és a vaníliacukrot és folytatom a moncsolást. Egyesével beleteszem a tojásokat és minden egyes tojás után simára keverem a tölteléket. Végül jöhet a minőségi citromhéj. Hagyom állni pár percet, hogy lássam, mennyi levet csalogat elő a cukor a túróból. A kis mélyedésekben felgyűlő lé alapján lehet belőni, hogy mennyi keményítőre van szükség a nedvesség kordában tartásához – már ha egyáltalán szükség van rá.
  4. Kiveszem a tésztát hűtőből és lisztezett deszkán a sütőformához megfelelő méretűre nyújtom. Beleigazítom a tésztát a formába. Villával megszurkálom az alját, majd megszórom annyi zsemlemorzsával, amennyit szükségestek látok. Nem kell sok. Végül a formába töltöm a túrót. Egyenletesen elrendezem benne, majd körkörös rázó mozdulatokkal gondoskodok arról, hogy tökéletesen kitöltse a forma alakját. Mellesleg a teteje is szép sima lesz így.
  5. Sütőbe teszem és kb. 40 perc alatt készre sütöm. Ha pörkölődne a teteje, csökkentem a hőfokot, esetleg lejebb teszem.
  6. Ha megsült, kiveszem a sütőből és teljesen kihűtöm. Ez a süti élvezeti értékét csak hidegen bontakoztatja ki teljes mértékben. Langyosan zavarba ejtően semmilyen ízű – szinte unalmas. Hatalmas hiányérzetet keltene.

Tippek trükkök

  • A túró:Akkor igazán jó a túrótöltelék, ha kellően krémes, de nem túl leves. A boltokban kapható 25 dkg-os túrók általában elég krémesek – könnyű velük bánni. Zacskós társaik sokkal darabosabbak. Az utóbbi években szinte kizárólag friss termelői túróból készítem. Nos, ezek aztán az igazán darabosak – viszont az ízükért megéri használni őket. Sokszor a villa kevés – ilyenkor kerül elő a botmixer és Zzzzzzz 😋
  • A citrom: Tudjuk, hogy milyen a jó citromos illat és íz. Ezért használjunk olyan citromot, amelynek megfelelő az illata. Ellenőrizd: a körmöddel ejts apró karcolást a héján és szagold meg. Ha nem megfelelő, mondjuk kesernyés – ne használd! Természetesen használj kezeletlen héjú citromot. Ha van beszerzési forrásod – az jó. Ha nincs még, javaslom az -t. Mind fogyasztható héjú, mind bio citrom rendszeresen – csaknem folyamatosan – kapható.
  • A tészta: A tészta alaphelyzetben egy jó kis porhanyós tészta. Ha sima (BL-55) lisztből készíted, nem kell bele sütőpor. De próbáld ki teljes kiőrlésű liszttel. Megéri. Más az íze – meglepően jól áll a túrótortának is, vagy sós sütikhez. Például quiche-hez. No, és próbáld ki egyszer tönköllyel. Óóóó, sokkal zamatosabb, mint bármelyik más liszt. És egészségesebb is. Meg drágább 😁 De egyszer mindenképp próbáld ki!

Jó étvágyat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése