Várkávézó – Szigliget

Sokat meséltek nekünk Szigliget szépségeiről, de valahogy mindig kimaradt nekünk. Aztán egy szép napsütéses – de hideg – októberi napon végre ellátogattunk. Jelentem, a beszámolók igazak – Szigliget valóban egy meseszép hely. A vár, a település, a part egyaránt.

Mint mondtam, októberben jártunk először Szigligeten, s a vár felé baktatva azon csodálkoztunk, hogy miért térnek be emberek fagyizni a kávézóba ebben a hidegben.

Aztán az ismerősök felvilágosítottak, hogy ízek miatt. OK, akkor ezt nekünk is ki kell próbálni. Az alkalom nyár elején érkezett el egy friss nyári záporokkal tarkított napon.

A fagyikról

Valójában a fagyival zártuk a látogatást, de muszáj ezzel kezdenem – végül is ezért érkeztünk.

Rövid társalgás után a fagyis lányoktól megtudtuk, hogy minőségi olasz fagyi-alapból készülnek ezek a költemények. Mind az alap, mind ami belekerül, természetes anyagokat tartalmaz. Tudjuk, hogy sok helyen a fagylalt fő alkotóeleme a „levegő” – amivel olyan lazává és habossá teszik. Nos, ezek fagylaltok nem ilyenek.

Hogy milyenek?...  Sosem gondoltam volna, hogy egyszer olyat érzek fagylaltban, mint Baracskai Angéla desszertjeiben. Ugye ahhoz szoktál, hogy belenyalsz egy fagyiba és az vagy jó, vagy nem. Ha jó, örülsz a finom íznek.

Ezek a fagylaltok azonban rafináltak. Belenyalsz és konstatálod, hogy finom. Hohó, azonban jön egy második íz, esetleg kibontakozik a harmadik. Hát ez döbbenetes. Igazi ízorgia. Természetesen a tekintélyes felhozatal jelentős része nem a megszokott ízekkel játszik, hanem elénk tárja a világ kevésbé ismert ízeit. Amit kóstoltam:

Zabajone: A zabaione, zabaglione, sabayon egy édes, desszertbor alapú borhab, ami önmagában is zseniális, de gyümölcsökkel tovább fokozható a hatás, illetve számos pohárdesszert és trifle fő alkotóeleme. (Nézd meg, hogy készíti Gennaro Contaldo) Megvolt az íz – az a finom árnyalt símogató zabaglione íz. Mindazon által ez volt legkevésbé rafinált íz.

Levendulás fehércsoki: Ezeknek a fagylatoknak az egyik fő jellemzője, hogy nem tolakodóak az ízek. Ahogy belenyalsz, van lehetőséged „felfedezni” az ízt. Finoman, szemérmesen kibomlott a fehércsoki, de szinte nem is tudatosul – hanem csak olyan kellemes édes. Majd finoman és kellemesen, jól felismerhető módon megérkezik a levendula. A levendula illatát mindenki szereti. Az írével azonban már voltak kellemetlen élményeim. Ebben a fagylaltban azonban pont csak annyira volt jelen, hogy valódi élvezetet okozzon.

Gorgonzola mézzel, pirított dióval: Bevallom a kíváncsiság hajtott, hogy egy ennyire megosztó ízből, mint a gorgonzola, mit hoznak ki. A gorgonzolát vagy szereti valaki – valami rajongásszerű módon –, vagy utálja. Köztes állapotok nem nagyon vannak. Ez a fagylalt egyenesen fenomenális. Az édes hihetetlenül jól áll a gorgonzolának, amiből pont annyi érkezett, hogy felismerhető legyen. Így inkább meghökkentő hatást vált ki, mint zavarót.  A pirított dió működött, ahogy kell, de hogy a méz is kivehető, ha figyelsz...

Pisztácia: Neked mi jut eszedbe a pisztáciáról első blikkre? Ugye, hogy a sós? Nos, így van ezzel a fagylalttal is. Elsőre jön a finom határozott, fagyi-édes pisztácia. Aztán előbújik a sós. Nem azonnal, hanem: nyalsz, élvezed az ízt, spét, majd sós. Zseniális, meghökkentő, és megörvendeztető.

Röviden: mindegy milyen az idő, ha itt jársz, fagyiznod kell.

Mi történt a fagyi előtt?

Van egy hangulata a helynek. Az öreg fák, az apró bohóságok, a kézműves feeling, a régi parasztház. Eleve olyan nyugis, kellemes a környék.

Szóval, mielőtt a fagylaltos pulthoz járultunk volna körülnéztünk egy kicsit. Kávézzunk meg és derítsük ki, hogy mit lehetne kérni a kávé mellé.

Ahogy a pult felé araszoltunk, egyszer csak egy süteményes hűtő tárult elénk – benne izgalmasabbnál izgalmasabb kézműves tortákkal. Lehetetlen eldönteni, hogy melyiket kóstold meg. Mindegyik tetszik. Legszívesebben mindet kiélveznéd, no, de ez lehetetlen, mert vár ránk a fagylalt. Hagyni kell helyet annak is.

Így lett belőle csokimousse torta és az év legjobb kávéélménye. Nehéz leírni, mit érez az ember. Ahogy a pincérlány a hátam mögül közeledve elhaladt mellettem és megéreztem a kávé illatát – sűrű, mint rajta a crema és finom, nagyon finom, hívogató. Az íze sem hazudtolta meg az illatokat. A csokimousse is illett a kávéhoz. Nem nyomta el édes – szerintem nem tartalmazott hozzáadott cukrot. Ha többet akarsz tudni a sütifelhozatalról, nézd meg a facebook oldaluk fényképeit.

Búcsúzóként az alábbi finomságból vásároltunk elvitelre, hogy legyen min majszolni a hazaúton. Ezt fogyasztottuk a Borsókúti naplemente mellé. Jegyezd meg a nevét: rugelach. Szilvalekvárral és dióval töltve. Mit mondjak még?

Szóval ha csak egy kicsit is a közelben jársz – várkávézó. No és persze utána nézz körül a várból is – legalább ennyire megéri.