a table

Régóta terveztem már egy kiadós kóstolgatást az à table! egyik üzletben, de a felfedezést követően az elmúlt hónapokban esély sem volt a közelbe keveredni. A sors most úgy hozta, hogy hosszabb időt töltöttünk székes fővárosunkban, s bár a program rendkívül sűrű volt, végre sikerült kétszer is betérni.

Első alkalommal koncert előtt szerettünk volna magunkhoz ragadni némi táplálékot, hogy ne maradjunk éhen, s ne kelljen a büfé kétes színvonalú kínálatára hagyatkoznunk. Kissé tartottam tőle, hogy nem lesz elég választék, de a megritkított kínálat ellenére így is nehéz volt eldönteni, hogy mit is akarok jobban. A látvány szívmelengető volt. A szendvicsek és a sütemények sokat ígérően kellették magukat. Önkéntelenül is a „rusztikus” szó jutott minduntalan eszembe. Jó volt látni, hogy nem amolyan felfújt pékárúval van dolga az embernek, hanem „benne van az anyag”. Mind a látvány, mind később az ízek és állagok azt jelezték, hogy minőségi alapanyagokból készültek. Mindez Anthony Lecaude keze munkáját dicséri.

Végül egy marhafelsálos szendvics mellett döntöttem. Natasa a fougasses-szek között válogatott, s végül egy olívás és egy aszalt paradicsomost választott. A kocsiban aztán ment a keresztbe kóstolgatás. Bár a figyelmemet meg kellett osztani a forgalom és a szendvics között – nem győztem betelni az ízek és állagok kavalkádjával. Ezt a baguette-et harapni kellett. Friss volt és ropogós. Hiába kutattam gyermekkorom emlékei közt – a zsidó pékség illata hasonlított leginkább az élményre, de az akkori finom kenyértészták nem hasonlítottak erre a baguette-re. Ez más műfaj. S mindaz amit eddig bagettként vásároltam csúnyán megszégyenültek.

A hús viszonylag natúr volt, nem volt elsózva – egyszerű és harmonikus volt az íze. A későbbiekben is folyton konstatáltam, hogy a baguette, s a többi tészta ízét sem nyomja el só. Túlzás lenne azt mondani, hogy sótlan lenne, de határozottan kevés sóval készült, s ettől hihetetlenül ízes lett. A paradicsom és az uborka megadta a fissesség érzését, a rukkola pedig pikantériát csempészett az ízek közé.

Másnap – mielőtt hazaindultunk volna – más jobban megadtuk a módját. Immáron be is ültünk egy mille-feuille kóstolóra. Semmiképp sem szerettem volna kihagyni.

Íme

Nos, kár lett volna kihagyni. Miközben élvezettel ettük a „franciák krémesét”, egyfolytában azon járt az eszem, hogy ezt reprodukálni kell. Némileg tartok a krémestől. Régen készítettem és sosem volt igazi sikerélményem vele. Csupán abban reménykedem, hogy az elmúlt évek módszeres önképzése nem múlik el eredménytelenül. Némi keresgélés után a Bűvös szakács javaslata mellett tettem le a voksot, de hogy mikor kerítek rá sort...

El tudnám képzelni, hogy minden nap itt kezdjem a reggelt. Egyetlen aprócska baj van csupán – a hely nagyon kicsi. Félek nem mindig jutna hely.

Az útra újabb szendvicseket – spanyol szalámis (nem chorizo-s) és kacsamájas áfonyalekváros – vásároltunk, s felszerelkeztünk baguette-tel a következő napokra. (Másnap már Szeged felé robogva majszoltam el egy részét jófajta levegőn érlelt sonkával, camabert-el, szárított paradicsommal töltve.)

A felfedezés folytatódik. Várom már, hogy újra „az asztal” felé vigyen az utam.

Van még mit megkóstolni...

Adatok

Honlap: http://www.atable.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/pages/a-table-boulangerie-patisserie/101618149943514?fref=ts

Cím: Budapest 1024 Retek u. 6.

Telefon: +36 70 339-1202

Cím: Budapest 1024 Arany János u. 16.

Telefon: +36 1 331-9596

Cím: MAMMUT 2 3. emelet (mozi mellett)

Telefon: +36 30 692-7378

Cím: Budapest 1126 Böszörményi út 16.

Telefon: +36 30 990-9440

Rozmaringos nyúl

Gyorsan valamit, ami nem csirke...

Tart már egy ideje, a csirke kerülgetése nálunk. Nem mintha nem szeretném, de a lányom rendszeresen nemtetszését nyilvánítja, ha közlöm, hogy mi készül csirkéből. No, ez is egyfajta kihívás, hogy ne fulladjanak az étkezések „disznólkodásba”. Bevallom, én is szívesen variálnám a húsételeket, de ez mindenképp áldozathozatalt kíván a családi költségvetéstől.
Nem baj. A nyúl nem olcsóság (legalábbis a csirkéhez képest), de manapság nagy választék lelhető fel az Auchan-ban (!ez itt a reklám helye!). Találunk a kínálatban megfizethetőt is. Most például nyúl eleje került az asztalra.
Rozmaringos nyúl: Egyszerű, de nagyszerű – semmi kunszt...

Hozzávalók

• 1 kisebb nyúl, vagy legalább 1 kg nyúlaprólék;
• 3-4 szelet kolozsvári szalonna (mangalica előnyben);
• 4-5 ág rosznaring;
• 4-5 gerezd fokhagyma;
• 1 közepes vöröshagyma;
• 1 dl alaplé;
• só, bors;

Elkészítés

A sütőt előmelegítem 220 °C-ra. A nyúldarabokat megmosom, leszárítgatom, majd sózom, borsozom és egy tűzálló tálban (33 × 23 cm) elrendezem. A vöröshagymát nyolc cikkelyre vágom hosszában és a hús közé teszem. A fokhagyma gerezdeket félbe vágom, s egyenletesen elrendezem a hús közt. Ráhelyezem a rozmaringágakat a nyúlra, óvatosan aláöntöm a hús alaplevet, a tetejére helyezem a vékony szalonnaszeleteket, s alufóliával betakarom. 

Az előmelegített sütőbe helyezem, s egy óráig sütöm majd leveszem a fóliát és megpirítom a nyuszit. Sült burgonyát készítek hozzá. 

El tudnám viselni sűrűbben is :-)

Tiszavirág

Májusban akadt meg a szemem a Tiszavirág facebook oldalán. A látvány nagyon megtetszett, s így van ez a mai napig. Szegeden viszont régen nem jártam már. A sors úgy hozta, hogy az év végén többször is dolgom van Szegeden, így bőven kínálkozik alkalom kiélvezni a konyha remekeit.

A múlt héten elérkezett az első alkalom, s feleségemmel úgy döntöttünk, hogy nem csak az ételeket, de a szállást is „megkóstoljuk”. Aki a szokásos szállodai miliőt várja, nem biztos, hogy jól választott, de aki nyitott, annak nagy eséllyel bejön a tényleg szokatlanabb berendezés. Viszont mindezzel együtt rendkívül otthonos az egész épület.  Mi legalábbis nagy elégedettséggel élveztük az épület minden porcikáját.

Vacsora

Előre is elnézést kell kérnem a hiányos dokumentálásért és az ételek pontatlan megnevezése miatt. Egy dolgos nap megkoronázására ültünk be az étterembe, s bevallom halogattam a „dokumentálást” – mondván „majd a netről levadásszuk”...
Nos, ez nem sikerült, mivel a menü rendkívül gyorsan változik, s mire felocsúdtam, már rég átalakult a kínálat. Ám ezt felfoghatjuk előnyként is, hiszen az egymást követő heteken mindig mást és mást kóstolhatok. Az aktuális étlap azonban nem keltette fel túlzottan az érdeklődésemet. Ez nem az ételeket minősíti, csupán úgy jött ki a lépés, hogy amiket hetek-hónapok óta csigázta az érdeklődésemet a facebook oldalon, az most hiányzott a menüből. No de lássuk, mit élvezhettünk.

Mint mondtam, egy átdolgozott nap után tértünk megpihenni, s egyszerűen az ínyenc velouté-k csábítása eltörpült a sertésragu leves eperlevéllel családiasan meleg hívogatása mellett, így mindketten ezt vállaltuk be. A leves a legfinomabb menzás húsleveseket idézte számomra. Ez messze nem a leminősítés. Rég esett ilyen jól leves estefelé. Akkor és ott a legjobb választás volt számunkra – nem is gondolkoztunk rajta semmit.

A leves érkezéséig a szokásos vendégváró falatokat kaptuk. Finomak voltak, jól estek, de egy hét távolából a velük érkező kenyerek maradtak meg leginkább. Nem véletlenül kezdődik így a menü: „Ha még jól esne egy kosár kenyér...”

A leves érkezéséig az idei (2013-as) Vida Rosé-val alapoztuk meg a jó hangulatot. 2011-ben esett meg velünk hasonló, hogy blindre rendeltünk egy addig számunkra ismeretlen rosé-t – történetesen a Vylian Kakast, s már a palack kibontása után a levegőben szétterjedő, sokat ígérő illatfelhő elvarázsolt minket. A Vida Rosé megillatolása után összenézve megállapítottuk, hogy ez talán a kakasnál is többet ígér.
Nos, be is váltotta.

Főételnek a vaddisznó pörkölt, macesz gombóc, csipkebogyó hab párosítást választottam. Akárcsak a leves, ez is jól esett. Kellemes és ízletes volt, s az állaga is el lett találva, de az a fajta heuréka élmény, amiért az ilyen helyeket látogatom még a csipkehab ellenére is elmaradt.

Kis feleségem egy tésztát választott kecskesajttal, meg valami „elfelejtettem milyen” csipsszel. No ezt megkóstolva bő kárpótlást kaptam. Megjegyzem – a jó kecskesajtért oda vagyok meg vissza. Ez zseniális fogás volt. Közben jófajta Apátsági Pinot Noir-ral locsolgattam a vadmalacot. S jól is laktunk...

Ennek ellenére bevállaltam még egy csokoládés birs költeményt. A birs zseniális volt. Imádom ezeket a savankás habokat. Őszintén szólva nekem ennyi csokoládéhab nem is kell mellé.

Verőfényes, de csípős napra ébredtünk. Az előtér otthonos fényei felidézték az előző nap eseményeit. Séta a városban a frissen nyitott adventi vásárban, majd levezetésként hosszasan szemléltük s látványkonyhán folyó sürgölődést.

A kávézó

A reggeli: croissant, frissen facsart narancslé, kávé. Én még felturbóztam egy kis vajjal és a ház baracklekvárával. Az esti „kenyérélmény” folytatódik. A rusztikus bagettek, cípócskák és egyéb péksütemények látványa a mediterrán tájakat idézik. A croissant egyszerűen fergeteges. Én még nem ettem ehhez foghatót – semmiképp se hagyjátok ki!

Hosszú a nap. Egy kis szendvics még belefér...

Jó érzéssel búcsúztunk a Tiszavirágtól, tudva, hogy hamarosan újra találkozunk.

Adatok

Cím: 6722 Szeged Hajnóczy u. 1/B

Asztalfoglalás: +36-62-554-888 

Honlap: http://tiszaviragszeged.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/szegedtiszavirag

Folytatás következik.

Szilva krémleves

Mi legyen a vasárnapi leves? Rövid társalgás. Sok nem tetszik. Majd bólintás a szilvalevesre. De ne a szokásos módin készítsük el.

Nos, az almakrémleves bejött a családnak, készítsünk most is krémlevest. Gyümölcslevest készíteni nem kihívás, mégis jó lenne csavarni egyet a történeten. Akárcsak az alma esetében – meghatározó, hogy milyen szilvából készül. Az egyes szilvafajták ízben, édességben jelentős különbséget mutatnak. Az elmúlt hetekben gyakran készülő szilvás morzsasütiben használt nagy szemű szilva szinte egyáltalán nem kívánta a cukrot. Most friss olasz ringlószilvából készült a leves. Ez egészen savanykás ízével ébresztett fel minket.

Hozzávalók

• 1 kg szilva;
• 1 rúd fahéj, vagy 1 teáskanál őrölt fahéj, vagy 2 teáskanál fahéj, attól függően, hogy mennyire akarjuk megbolondítani. (Én most a visszafogottabb verzióra szavaztam.)
• 5-6 szem szegfűszeg teatojásban;
• 100-120 g nádcukor;
• 1 evőkanál vaníliacukor;
• 1 csipet só;
• 1,5 dl tejszín;
• 2 evőkanál vaníliás pudingpor (ha nincs, akkor keményítő is jó); 
• 1 citromkarika zamatos héjú citromból (vásárláskor körömmel sértsük fel kissé a héját és illatoljunk bele);

Összeállítás

Mossuk meg a szilvát és a citromot. A szilvát magozzuk ki és a citromkarikával együtt tegyük egy lábasba. Öntsük fel annyi vízzel, amennyi épp ellepi. Jöhet a fahéj és a szegfűszeg, de a többi fűszerrel várjunk. Ha őrölt fűszereket használunk, sokkal erőteljesebb lesz az íze – egészen sütis. 

Tegyük oda főni. Ha felforrt, tegyük bele a cukrokat és a sót. Főzzük puhára.

Ha megpuhultak a gyümölcsök, húzzuk le a „tűzről” és szedjük ki a fahéjat és a szegfűszeget. Botmixerrel pépesítsük finomra a szilvát. A citromkarika maradjon – kellemes frissességet kölcsönöz a levesnek. A pudingport vagy a keményítőt keverjük simára a tejszínnel, s adjuk a leveshez. Óvatosan melegítsük össze a levest, míg besűrűsödik.

Hidegen, melegen egyaránt finom – ki hogy szereti.

Ötletek a tálaláshoz

• Fejenként két-három szem aszalt szilvát – abból a „nem száraz” kellemesen lágy és édes féléből – vágjunk kisebb falatkákra és szórjuk a levesbe.
• 4 dl tejszínben ízlés szerint néhány kávéskanál porcukrot és fél vaníliarúd magját elkeverem. iSi habszifonba töltöm és habot készítek. Minden tányérba egy-egy csinos pamacsot nyomok. 

HH – Hamburger Házilag

Szeretjük a hamburgert, mint megannyian. Jó ideje azonban ezt nem a hálózatok bűvöletében tesszük/esszük. Most szidhatnám a nagy láncokat, de ezt másokra bízom – Jamie Oliver például elég hatékony ebben. Az ipari méretek sokszor kifejezetten károsak a gasztronómiában. Elég, ha távol tartom magam a „gonosztól”.

Éljen a kézműves hamburger!

Lehet, hogy csak én élem meg úgy, hogy a hamburgernek reneszánsza van, de a számos helyen szaporodó „hamburger hétfők” mintha mégis erre utalnának. Mindenképp meg szeretném említeni e Dallas éttermet a Zay utcában. Új keletű hamburgerimádatomnak ez az egyik forrása. Ne lepődj meg, ha kést és villát hoznak a burger előtt – harapni reménytelen ;-)

Mint látszik, a helynek megvan a hangulata. Más helyeknek (Prime, Ikon, Tiszavirág, stb.) más hangulata van, de mind közös bennük, hogy finomabbnál finomabb hamburgereket ehetünk.

Eme jeles példákon felbuzdulva döntöttem úgy, hogy magam készítem el a család hamburgerét. A hamburger is azoknak az ételeknek a sorát gyarapítja, amelyet zavarba ejtően sokféleképpen lehet elkészíteni. Bizonyos értelemben ezzel magam is így vagyok, de a húspogácsán ezt kevésbé gyakorlom. Az alábbiakban megosztom azt az alap húspogácsa receptet, amelyet a leggyakrabban szoktam készíteni. 

Hozzávalók

• 500 g marhahús;
• 500 g sertéshús; (a lányok miatt jobbára zsírszegény húsokat választok)
• 1 nagy fej vöröshagyma;
• 1 extra nagy tojás;
• 2 evőkanál ketchup;
• 1 evőkanál mustár;
• 1 teáskanál só;
• 1 mokkáskanál frissen őrölt bors;
• 1 mokkáskanál római kömény;
• néhány szem koriandermag porítva;
• házi zsemlemorzsa szükség szerint.

A húsokat magam darálom le apró lukú darálón eltávolítva minden a lányom szerint gyanúsnak, rágósnak nyilvánítható részt. A hagymást megtisztítom és apróra vágom. Az elkészítés nagyon egyszerű. Végy egy nagy tálat, s az összetevőket alaposan dolgozd el (kivéve a zsemlemorzsát). Minimum egy fél órát hagyom állni, ha lehet, többet, hogy megmutassa, mennyi zsemlemorzsára lesz szükség. Minél kevesebb, annál jobb. Akkora pogácsákat formázok a masszából, amelyek egy picit túlérnek a zsömlék szélén, mert sütés közben úgyis összehúzódnak kicsit.

Faszénen, vagy valami más grillezőn, serpenyőben kisütöm a pogácsákat.

Hambi buci házilag

Ha már házilag készítjük a hamburgert, időt áldozunk a finomság kedvéért, adjuk meg a módját! Készítsük házilag a zsömléket is. Én Limara receptje alapján készítem a bucikat, annyi eltéréssel, hogy teljes kiőrlésű lisztet használok. A család rajongással fogadja :-) A receptet eléred itt. Köszönjük Limara!

Összeállítás

További hozzávalók

Mi kell még? Ahogy a Mátrixban... Operátor: Mire van szükségetek? Neo: Fegyverre, sok fegyverre – azaz zöldségre, sok zöldségre: jégsalátára, paprikára, paradicsomra, lila hagymára, uborkára – vékonyra szeletelve, egy kis ecetes jalapeno-ra ;-)

Természetesen még ketchup és mustár is. Finom érett cheddar sajt, vagy valami hasonlóan finom sajt.

Megvan a zsömlénk – ezt felmelegítem kissé (grillen, mikróban, stb.) Megkenem a ketchup és mustár keverékével – annyival, hogy ne áztassa el. Jöhet a jégsaláta, majd a húspogácsa. Újabb kenés, majd a sajt és óvatosan ráhalmozok a zöldségekből annyit és olyat, amennyit csak lehet és amit szeretek. Végül jöhet a zsemle második fele.

Kész a vacsora

Jó étvágyat!

Ötletek

Lehet még variálni a húspogácsa fűszerezésén és összetevőin. Jöhet néhány gerezd fokhagyma, jófajta kalocsai porpaprika, még római kömény, chili. Lehet játszani a zsiradékkal: vaj olaj, vagy egy kis faggyú finoman eldolgozva ;-)

Olimpia vendéglő

Kicsi, meghitt, családias. Pici bisztró?

Még augusztus végén kerestem egy megfelelő helyet munkaebédhez az Ajtósi Dürer sor környékén. Az elgondolásom az volt, hogy azért az ebéd színvonala emelkedjen ki a menzakoszt tömegéből, s a hely ne legyen egy átjáróház. E célra a Foursquare-t hívtam segítségül. Így akadt fenn a szűrőn az Olimpia Vendéglő, s a honlapon olvasottak alapján megfelelő helyszínnek ígérkezett.

Ööööö... vajon mit kapunk itt?

Érdekes a nyitva tartása. 12:00-15:00 és 19:00-22:00 óra között van nyitva, azaz szigorúan véve ebédelni és vacsorázni lehet. Szögezzük le, a hely elsősorban a séfért van, aki a mesterségének él. No, de a főztöt valakinek meg is kell enni ;-)
Aki hagyományos éttermet vár, az nem biztos, hogy jól fogja érezni magát. Több szempontból is „szokatlan” dolgok történnek itt. Más a felszolgálás, más a dolgok menete. Nincs étlap. Helyette van a „tábla”, amelyen az aznapi választék vala felírva.

Hogy épp mi készül, azt az alapanyagok és a séf aktuális gondolatai határozzák meg. Két, vagy három fogásos ebédet lehet rendelni, két előétel/leves három főétel és két-három desszert közül lehet választani. Pont.

Mit ettünk

Az aznapi választékból előételnek a Kacsamáj pástétomot választottam zölddiós salátával. Amióta a Kistücsökben megkóstoltam a Csirke májast levendulazselével, azóta előnyben részesítem a hasonlókat. Ez most is bevált.
A főételnek Pisztráng filét választottam mandulaveloutéval, citrusos cukkinivel, s apró sült újburgonyát is kaptunk hozzá. A pisztráng kifogástalan volt, de semmi különleges. A burgonya és a velounté kellemes, de a cukkíni hatott rám leginkább. A párolás zseniálisan el lett találva. Friss, roppanós, mégis lágy, s a citrom néha felsejlett távolról. Épp csak jelen volt, egyáltalán nem tolakodott, nem nyomta el a cukkini lágy ízét. Az egyes elemek jól harmonizáltak egymással.
Levezetésként Barackos piskótát kértem vaníliamártással. Ez is kellemesnek bizonyult, a piskóta állaga, a mártás – semmi különleges – mégis megnyugtatóan ízletes. Ilyen egy jó ebéd.

Ezek után érdemesnek tartom visszatérni egy vacsorára, amikor a munka már nem zavarja a kulináris élvezetet, s koncentrálni tudok a fogásokra is.

A környezet érdekes – különösen az utcáról nézve. Ebben a környezetben nem erre a minőségre számít az ember. Bevallom, a környezet kicsit zavart is. Belül semmi luxus, semmi csillogás. Megvan, de semmi extra. Az utca viszont „kissé lepattant”.
A közönség érezhetően a környékről verbuválódott törzsvendégek adták, akik, tudják mire számíthatnak, s ezt élvezik is. No meg néhány betévedt turista is előkerül.

A helyről mindenfélét lehet olvasni a neten. Vannak fanyalgók is szép számmal. Én azt mondom, térj be, próbáld ki, aztán kiderül, hogy neked bejön -e. Lássuk mit mond a szakma! A Dining Guide 2012-es étteremkalauza 13,5 pontra értékeli a lehetséges 20-ból – ezzel az erős középmezőnyben kap helyet. A Gault & Millau 2014-es ajánlójában a 12 pontos csapatban foglal helyet az Olimpia azzal a megjegyzéssel, hogy a kapott pontszámhoz képest feltörekvő, közelít a magasabb pontszámhoz. Én mindenképp ajánlom kipróbálásra. A napi ebédhez kicsit drága, de még bőven belefér – különösen, ha nem menzakosztra vágyik az ember.

Az asztalfoglalást (vagy a korai érkezést) mindenképp javaslom, mert a hely tényleg kicsi (24 férőhely).

Adatok

Cím: 1075 Budapest, Alpár utca 7.
Asztalfoglalás: +36-1-321-2805
Honlap: http://www.alparutca.hu
Facebook: http://www.facebook.com/olimpiaofficial

Ír gulyás

Irish stew

Ismeretségünk a 90-es évek végén kezdődött John Lachester Érzéki utazás (The Debt to Pleasure) című regényével. Érdekes történet. A sztori csak foltszerűen maradt meg bennem, de a hangulatok mélyen megmaradtak. Többek között az ír gulyás állandó emlegetése is felkeltette az érdeklődésemet. No, de az internet akkoriban még nem tudott segíteni.

Aztán pár éve volt szerencsém ellátogatni Dublinba. Mivel magyar családnál szálltunk meg, nem sokat élvezhettünk a helyi ízekből. Az éttermi élmények is inkább a nemzetközi és olasz konyha ízeit hozták. A „legírebb”, amit ettem, az a Lemon Cake volt, amit azóta magam is elkészítettem (erre még visszatérek egy bejegyzésben). Egy alkalommal azonban egy hétvégi kirándulás alkalmával ellátogattunk Enniskerry-be a Powerscourt kastélyba. A kastély tekintélyes méretű ajándékboltocskájában bukkantam Clare Connery Irish Cooking – Over 100 traditional Irish recipe című könyvére. Mit ad Isten, az ír gulyás receptje is benne van. Nagy az öröm – akkor ezt hamarosan elkészítjük...

Aztán mégis eltelt néhány év, míg a múlt héten elkészítettem. A 90-es évek óta az interneten is számos recept jelent meg – még magyarul is. A változatok rendkívül sokfélék. Megtalálható a végtelen egyszerűtől (úgy sejtem, hogy ez az igazán hagyományos) kezdve a rafinált, sok összetevős, gazdagon fűszerezettig mindenféle.

Én az egyszerűbb változatra szavaztam – ezt tartalmazza Connery kisasszony könyve is. Az ír gulyás meghatározó eleme a bárányhús, a burgonya, a hagyma és a répa. Ami kissé meglepő, hogy ez az egytálétel nem annyira leves szerű, inkább a rakott krumpli jut eszembe róla. Az ír gulyás titka az elkészítés módja és az alapanyagok. No, de lássuk a receptet!

Hozzávalók

• 1 kg birka (bárány); 
• 2 közepes vöröshagyma;
• 1 póréhagyma;
• 2 nagy répa – ebből is érdemes valami nagy és „vajpuha” fajtát választani.
• 1 kg burgonya;
• 2 evőkanál olaj;
• só;
• bors;
• 4-5 ágacska kakukkfű;
• egy csokor petrezselyemlevél;
• 750 ml birka, vagy marha leves alaplé vagy víz.

Összeállítás

A birkát másfél centis darabokra kockázom. Minél fiatalabb a barink, annál jobb – így garantált az elkészítési idő. A répát, a hagymát, a burgonyát megtisztítom, megmosom és vastagon karikázom. Aki nem szeret egyben (karikában) találkozni a hagymával, nyugodtan apróra vághatja.

180-200 °C-ra előmelegítem a sütőt. Egy serpenyőben felforrósítom az olajat és két részletben megpirítom a bárányt. Minél öregebb állattól származik a hús, annál alaposabban át kell sütni. Ha kész, egy mély tűzálló tálban összeállítom a hozzávalókat. Alulra megy a birka, majd hagyma, répa és felülre a burgonya. A rétegeket enyhén – nagyon enyhén – sózóm, borsozom, s valahol középen elrejtem a kakukkfű ágakat. A petrezselyem levél a tálaláshoz dukál, de én szeretem összefőzni a gulyással. A lényeg az, hogy az ízesítés ne nyomja el az alkotóelemek ízeit. Számolnunk kell azzal is, hogy a levesalap is sózni fogja az ételt. Véleményem szerint minél natúrabb, annál finomabb.

Ha összeállt a tál, óvatosan feltöltöm a levesalappal (vagy vízzel) és 2-2 1/2 órára a sütőbe teszem. Az elkészült gulyást a sütőből kivéve pihentetem egy kicsit, majd tálalom. Senki se várjon, valami csodás különlegességet. Az ír gulyás egyszerűségével hat. Kellemes, kiadós étel, amely nagyanyáink remekeit eleveníti fel.